Az adatok nem konzisztensek arra vonatkozóan, hogy előnyös-e a RAS-gátlás folytatása, ha előrehaladott CKD-ben a becsült glomeruláris filtrációs ráta (eGFR) kevesebb, mint 30 ml/perc/1,73 m².

Az inzulinrezisztencia (IR) és a renin–angiotenzin rendszer (RAS) közötti szoros kapcsolat igazolt. A RAS túlzott mértékű aktiválódása az inzulin jel­átviteli útjainak befolyásolásával, a zsírképződés gátlásával, oxidatív stressz és gyulladás elősegítésével, a véráramlás csökkentésével és a szimpatikus idegrendszer aktiválásával IR-hez vezethet. Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy az angiotenzin-konvertáló enzim gátlók és az angiotenzin II receptor blokkolók gátolni képesek az angiotenzin II aktivitását, javítják a vérát­áramlást, mérséklik az oxidatív stresszt, valamint a béta-sejtek apoptosisát és ezáltal javítják az inzulinérzékenységet is.

A hypertensio egyike a meghatározó fontosságú szív- és érrendszeri kockázati tényezőknek. Jelentőségét fokozza, hogy megfelelő kezeléssel eredménye­sen csökkenthetők és ezzel szignifikánsan mérsékelhetők az általa okozott célszervi károsodások, melyek kivédésében az angiotenzin II hatásának gát­lása különösen kedvező. Erre a klinikumban angiotenzin-konvertáz enzim gátlókat és az angiotenzin II 1-es típusú receptorának blokkolóit használ­juk. A szerzők e gyógyszercsoport prominens képviselőire, a telmisartanra és a valsartanra fókuszálva áttekintik a kísérleti tapasztalatokat, a klinikai vizsgálatok eredményeit és ezek alapján igyekeznek segítséget nyújtani a célszervi érintettség alapján az optimális terápiás választáshoz.

Az angiotenzin receptor blokkolók és az angiotenzin konvertáló enzim gátlók egyaránt hatásosak hipertóniában, de az előbbiek jobban tolerálhatók.

A svéd Vicore Pharma vizsgálati készítménye ígéretesnek bizonyult a COVID-19 fertőzés tüneteinek csökkentésében.

A cikk bemutatja a csökkent ejekciós frakcióval járó szívelégtelenség (HFrEF) standard terápiájára vonatkozó adatokat a krónikus vesebetegség különböző stádiumaiban levő betegek esetében, majd az újabb kezelési lehetőségeket veszi szemügyre. Csak a HFrEF kórjóslatának javítása cél­jából alkalmazott készítményekre koncentrál. A tünetek kontrollálására alkalmazott kiegészítő szereket – főleg a kacs- és a tiazidszerű vízhajtókat, valamint a digitalis-készítményeket – nem tárgyalja.

A vízhajtókat a hypervolaemia és a magasvérnyomás-betegség kezelésére, valamint a kardiális dekompenzáció tüneteinek enyhítésére használjuk. 

Az ACE-gátlók és az ARB-k egyaránt részét képezik az akut és a krónikus koszorúér-betegség szekunder prevenciós gyógyszeres terápiájának. Egy dél-koreai kohorszvizsgálatban az ACE-gátlók szig­nifikánsan kedvezőbben befolyásolták a betegek életkilátásait.

A British Medical Journal szerkesztői engedélyezték egy tanulmány meg­jelenését, amely felvetette, hogy a hosszú távon alkalmazott ACE-gátló-kezelés az angiotenzinreceptor-blokkolókkal (ARB) összevetve növelheti a tüdőrák gyakoriságát.

A szív- és érbetegségek kezelési irányelveinek többsége az ACE-gátlókat ajánlja első vonalbeli kezelésként, az ARB-ket inkább alternatívaként említik azok számára, akik nem tolerálják az ACE-gátlókat. Az itt bemutatott közle­mény összehasonlítja a két gyógyszercsoport alkalmazása melletti kimene­telt és mellékhatásokat. Áttekintve a bizonyítékokat, a szerzők megállapítják, hogy nincs érdemi hatásbeli vagy biztonságossági különbség az ACE-gátlók és az ARB-k között. Az összesített előny-kockázat elemzés alapján nem látják indokoltnak az ACE-gátlók előnyben részesítését az ARB-kkel szemben.

Journal of the American College of Cardiology, 2018. március